A ma is látható kis ortodox templom 1920-ban épült neobizánci stílusban. A Kossuth utcában (az egykori Botos utca, a hagyományos kereskedő utca) volt a Görögkatolikus templom (Biserica „Schimbare la faţă”) a 17. század végén Udvarhelyen egy Görög András nevű görög katolikus vallású ember telepedett s meggazdagodván, templomot építtetett s végrendeletében az udvarhelyi román görög katolikusoknak hagyta (Keresztúri K., 1939.114). A Művelődési Ház közvetlen közelében, a városi park bejáratánál 1997. december 21-én avatták fel Tomcsa Sándor (1897-1963) író és karikaturista bronzból készült mellszobrát. Székely József szobrászművész munkája.

A Székelyudvarhelybe olvadt Szombatfalván a római katolikus temploma* 1796-ban épült. Védőszentje Szent György (Schematismus, 1882. 192). Szombatfalva 1638-ig Lengyelfalvával közös egyház. 1638-ban egyességet köt Udvarhely plébániájával s csatlakozik hozzá, azzal a feltétellel, hogy „a templom illendőképpen építtessék, ne romoljon el". A mostani katolikus temető helyén egy régi templom állott. Orbán Balázs (I. 63) a régi templomból sázrmazó harangját említi.