Híres emberek
Tamás Gáspár
1914-1978 1914. november 10-én született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, az egykori Római Katolikus Főgimnáziumban végezte. Irodalommal egyetemi hallgató korában kezdett el hivatásszerűen foglalkozni. Több neves erdélyi sajtóorgánum belső munkatársa volt. Írásai jelent ...
Mihály László
Székelyudvarhely, 1902. december 29. – Budapest, 1977. július 5. Mihály László Barna, a költő, regény-és drámaíró, újságíró Székelyudvarhelyen született, a székely anyavárosban, a Székely-támadt vár közelében. Itt töltötte gyermekéveit, kora fiatalságát. A szülőváros sajátos világa egész életére me ...
Kadicsfalvi Török Ferenc
Kadicsfalva, 1731. december 3. – Székelyudvarhely, 1804. június 20. Rendkívül sokoldalú volt. Tudós papként, elkötelezett pedagógusként, templomépítőként, munkáját tisztességgel végző egyházi hivatalnokként egyaránt a legtöbbet tette. Mindenik külön is elég lett volna életcélnak. De Isten az erre a ...
György Dénes
Gyergyókilyénfalva, 1887. január 9. – Kolozsvár, 1983. augusztus 8. Tanár, szerkesztő, versmondóművész volt. Inkább verselőadóként tartjuk számon. Ha igaz, hogy a szülőföldje meghatározza az embert, akkor György Dénest is meghatározta. A székely falu, ahol született, “életrevaló“, tudásra szomjas v ...
ifj. dr. Dobos Ferenc
Székelyudvarhely, 1912. április 25. - Székelyudvarhely, 1992. május 30. Ifj. dr. Dobos Ferenc tanár, a földrajztudomány doktora, neves sportoló. Székelyudvarhelyen született 1912. április 25-én. Értelmiségi családból származott, édesapja, id. Dr. Dobos Ferenc a Római Katolikus Főgimnázium tanára vo ...
Petelei István
Marosvásárhely, 1852. szeptember 13. – Marosvásárhely, 1910. január 5. A századvég legismertebb és legtiszteltebb novellistája volt. Írói pályáján Mikszáthtal csaknem egyidőben indul, műfaja is ugyanaz, írásművészete azonban nem mutat rokonságot a mikszáthi humorral. A mikszáthi derűt nála komor tó ...
Keserű Mózes
Barót, 1801. augusztus 10. – Kolozsvár, 1874. március 15. Teológus, arbei címzetes püspök és apát-kanonok, gyulafehérvári csillagász- kanonok. Keserű Ferenc és Beke Anna fia. Hét gyermek közül ő a hatodik. Tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban kezdte, majd Gyulafehérváron fo ...
Haáz Ferenc
1913-1945 Haáz Ferenc 1913. március 18-án született Székelyudvarhelyen. Édesapja a szepesbélai származású Haáz J. Rezső, a székelyudvarhelyi Református Kollégium valamikori rajztanára, aki a székely táj és vidék, a székely nép életmódjának, életterének kutatására szentelte életét. Rajztanári munkáj ...
Dr. Palló Imre
Mátisfalva, 1891. október 23. – Budapest, 1978. január 25. Izgalmas és meredek életpályát járt be dr. Palló Imre, a magyar operajátszás egyik legkitűnőbb baritonja. Székely parasztcsaládból tört az európai operaelőadó művészet csillagokban gazdag egére. Az udvarhelyszéki Mátisfalván született. A sz ...
Dr. Boga Alajos
Csíkkozmás, 1886. február 18. – Máramarossziget, 1954. szeptember 14. „1947 Mindenszentek ünnepén az ünnepi beszédet Boga Alajos tartotta a gyulafehérvári székesegyházban. Kissé elhízott alakjával a szószék peremére könyökölve tette föl bevezetőként a patetikus kérdést: Lehetünk-e szentek? A kate ...
«ElsőElőző12Következő»
1. oldal / 2

Székelyudvarhely története

Székelyudvarhely rövid története
Régészetileg igazolt tény, hogy a mai Székelyudvarhely területe és környéke már az őskorban lakott volt. Erre a várost határoló Szarkakő környékén, a Budváron és Udvarhely mostani területén talált őskori leletek utalnak. A mai belvárosban lévő, romos Székely támadt vár helyén egykor római katonai tábor, castrum állt, amelynek szomszédságában a valószínűleg hozzá tartozó polgári település fürdőjének maradványait tárták fel a 19. század utolsó felében. A múlt század második felében végzett ásatások során a népvándorlás időszakából, majd a kora Árpádkorból származó leletek kerültek napvilágra. Ezek a szakemberek értelmezésében egy XI-XII. századi település ...

tovább


Épületek

Ortodox templom

A ma is látható kis ortodox templom 1920-ban épült neobizánci stílusban. A Kossuth utcában ...  

A bevárosi római katolikus templom

Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében (1992) műemléképületként szerepel.Szent ...  

A ferences templom és kolostor

Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében (1992) műemléképületként ...  

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés