Székelyudvarhely, 1912. április 25. - Székelyudvarhely, 1992. május 30.

Ifj. dr. Dobos Ferenc tanár, a földrajztudomány doktora, neves sportoló. Székelyudvarhelyen született 1912. április 25-én. Értelmiségi családból származott, édesapja, id. Dr. Dobos Ferenc a Római Katolikus Főgimnázium tanára volt, édesanyja Macskássy Irén a város egyik régi famíliájából származott. Dobos Ferenc a középiskola hét osztályát végezte a Gimnáziumban, Budapesten a Mátyás Király Reálgimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetem földrajz-történelem szakára irattkozott, ahol 1936-ban szerzett tanári oklevelet. Egyetemi hallgatóként az evezős szakosztály tagja lett. Kitünő sportteljesítményeinek köszönhetően részt vett az 1936-os berlini Olimpiai Játékokon, ahol a kormányos nélküli négyevezős versenyen csapatával negyedik helyezést ért el. Három évvel később, 1939 júniusában védte meg doktori disszertációját a pécsi Erzsébet Tudomány Egyetemen. Disszertációjának címe A Gyímes-szoros földrajza.

Az 1939-40-es tanévre tanársegédi kinevezést kapott a pécsi egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézeténél. Ezt követően az 1940-45 közötti időszakban a veszprémi majd a székelyudvarhelyi tanfelügyelőségen dolgozott. Szülővárosában telepedett le, a Tanítóképzőben és a Gimnáziumban tanított, a tanári pályafutása végén, 1972-ben innen ment nyugdíjba. Diákgenerációk sokaságának adta át tudását, mutatott példát erkölcsből, emberségből. Tiszteletet parancsoló átható, kék tekintetéről legendák születtek az ősi alma materben, ugyanakkor arról volt híres a tanár úr, hogy köszönésben senki sem tudta őt megelőzni. Tanítványai, tanártársai nagy tisztelettel emlékeznek róla. Péter Attila nyugalmazott tanár kollégája szerint “Példás családi élete, a tudományos munkássággal párosuló kiváló oktató-nevelő tevékenysége, a szülőföld és népe iránti szeretete, nemcsak az Iskola munkaközösségének mintaképévé, hanem szülővárosa megbecsült polgárává is avatta.” (A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egykori tanárainak sírjai 1804-1998). Derűs, szerény, kiegyensúlyozott személyiségéről, természetszeretetéről, horgászkalandjairól anekdoták sora vall. Deák Imre tanár kollégája mesélte, hogy gyímesi barangolásai során Feri bácsi egyszer bement egy fogadóba, ahol a csángó legények azzal szórakoztak, hogy ki tud több egymásra tett széket a lábánál fogva kinyújtott karral, egy kézzel felemelni. Egy erős legénynek sikerült kettőt felemelnie, de hárommal már nem boldogult. Ekkor Feri bácsi szerényen közelebb lépett a társasághoz.

Tán csak nem akarja az úr is megpróbálni, kérdezte tőle hetykén az egyik legény. De igen, felelte csendesen, és arra kérte őket, hogy a székekre tegyenek rá még kettőt. A zajos kocsma elnémult, még a légy zümmögését is lehetett hallani, amikor Feri bácsi egy kerek percig tartotta a magasban az egymásra rakott székeket. Akár példázatértékű is lehetne ez a történet. Dobos Ferenc tanár úr így tartotta egész életén keresztűl rezzenéstelenül a magasba a pedagógusi hivatás és az emberség zászlaját. Függetlenül az éppen aktuális társadalmi rendtől, a világ jó vagy rossz irányú változásától, csendes derűvel arra figyelt, hogy a zászló a magasban maradjon.