Gyergyókilyénfalva, 1887. január 9. – Kolozsvár, 1983. augusztus 8.

Tanár, szerkesztő, versmondóművész volt. Inkább verselőadóként tartjuk számon. Ha igaz, hogy a szülőföldje meghatározza az embert, akkor György Dénest is meghatározta. A székely falu, ahol született, “életrevaló“, tudásra szomjas volt, egyedüli község az országban az 1910-es népszámláláskor, ahol írástudatlant nem találtak. György Dénes a versmondás hajlamát édesapjától, György Jeremiástól örökölte, aki a falu jegyzője volt Kilyénfalván, és vendégeit gyakran a székelyudvarhelyi gimnáziumban tanult versekkel traktálta. De a leghálásabb hallgatója a kisfia volt mindig, aki már az írás-olvasás megtanulása előtt verseket mondott. Édesapja tanácsára Petőfivel kezdte, de aztán egyre több költőt meghódított magának és hallgatóinak. Az édesapja Ülke, Tibód, Szenttamás közjegyzője lett, Szenttamásra költöztek, és a kis szavaló az udvarhelyi Ferenc-rendi barátok elemi iskolájába járt. Később hálásan emlegette a nagy irodalmi műveltségű barátnak, Trefan Leonárdnak a nevét, aki nagy hozzáértéssel gondozta a nem mindennapi tehetséget, szereplési lehetőséget is biztosított számára. Aztán az udvarhelyi gimnáziumban a kiváló pedagógus, Embery Árpád segítette eszmélkedését.

Első gimnazista korában alkalma nyílott elmondani egy verset a városban szereplő kiváló színésznek,Ecsedi Kovács Gyulának, aki megdicsérte. Ez a dicséret adott neki önbizalmat hetvenéves versmondó pályáján. “Gyergyókilyénfalva szülötte, és Udvarhely neveltje vagyok. Udvarhely különösen nagy hatással volt rám“ nyilatkozta kilencvenéves korában. 1911-ben a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen szerzett magyar-latin-történelemszakos oklevelet. 1914-től a kolozsvári Marianum Leánygimnázium magyar irodalomtanára, növendékeivel sikerült megszerettetnie Adyt és a modern magyar költőket. 1925-től a kolozsvári Újság felelős kiadói igazgató tisztét töltötte be, 1927-től a Pásztortűz szerkesztőségében dolgozott. 1933-tól hét éven át önálló versmondóként élt. 1940-ben tért vissza a katedrára, és 1948-ban, mint a kolozsvári Gyakorló Gimnázium tanára vonult nyugdíjba. De folytatta tovább verselőadó körútjait. Versmondása elválaszthatatlan a romániai magyar költészet két világháború közötti történetétől. Az erdélyi költészet apostolaként járta már a húszas években a településeket Benedek Elekkel és a “székely írókkal“, közönséget toborozva az új irodalomnak. Számára a versmondás szolgálat volt. Brassai Viktorral, Tessitori Nórával, Ferenczy Zsizsivel recsegő iskolai katedráknál, rögtönzött szabadtéri emelvényekről, munkásotthonokban, diákbentlakásokban az élőbeszéd eszközével bűvölték el a közönséget, kihangosítva számára a kor szívhangjait.

Hosszú életének a versmondás adott értelmet. Pályáján 1700 versmondó alkalmat tartott számon. Műsorán 250 költői alkotás szerepelt, főként Áprily Lajos, Bartalis János, Berde Mária, Dzsida Jenő, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tompa László versei. Szemlér Ferenc a versmondás nagymesterének nevezte őt. György Dénesről ma szülőfalujában is alig tudnak valamit. Ne hagyjuk, hogy emlékét elnyelje az idő!