1913-1945

Haáz Ferenc 1913. március 18-án született Székelyudvarhelyen. Édesapja a szepesbélai származású Haáz J. Rezső, a székelyudvarhelyi Református Kollégium valamikori rajztanára, aki a székely táj és vidék, a székely nép életmódjának, életterének kutatására szentelte életét. Rajztanári munkája során, diákjait is bevonva járta Udvarhelyszék falvait (Siklód, Kecset, Lövéte, Sükő stb.), tanulmányozta a székelyek életmódját, megfigyelte használati tárgyait, lerajzolta viseletét. A székelység népművészetének gazdagsága, e nép kultúrájának megismerése iránti vonzalma egész életére Székelyudvarhelyhez kötötte. Haáz J. Rezső néprajzi gyűjtőútjai során jelentős tárgygyűjteményre tett szert, melyből az ókollégium földszintjének bolthajtásos termeiben létrehozta a több mint ezerötszáz kerámiából, szőttesből, varrottasból, csontmunkából, faragászati tárgyból álló népművészeti tájmúzeumot. A kiállított tárgyak Udvarhelyszék népi kultúráját reprezentálják. A gyűjtemény anyagát kellő szakértelemmel maga és fiai, Sándor és Ferenc konzerválták, restaurálták.

Ez a tárgykészlet képezi a mai székelyudvarhelyi Haáz J. Rezsőről elnevezett múzeum néprajzi részlegének alapját. A kiváló etnográfus és múzeumszervező népi kultúra iránti szeretetét családja tagjai, többek közt iskolánk volt diákja, Haáz Ferenc is örökelte, aki az udvarhelyszéki famesterségeknek volt kiváló szakértője. Haáz Ferenc középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban kezdte, viszont a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Kiváló tanulmányi eredményei mellett mint sportoló is sok elismerést szerzett iskolájának az atlétikai, szertorna, gerelyvetés terén. Egyetemi oklevelet a kolozsvári tudományegyetem földrajz-természetrajz szakán szerezett. Egyetemi évei alatt az Erdélyi Fiatalok köréhez tartozott. Miután tanári oklevelet szerzett, nem hagyta abba a tanulást.

Édesapja, Haáz J. Rezső munkásságát, népi kultúra iránti érdeklődését folytatva beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának néprajz szakára. Az 1941-es tanévben valamikori iskolájában, a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban tanított, 1942-ben viszont tanársegédnek hívták a kolozsvári tudományegyetemre, ahol abban az évben meg is védte az udvarhelyszéki famesterségekből írt doktori disszertációját. 1943-ban Bulgáriába küldték tanulmányútra, de tudományos tevékenységének hamarosan véget vetett a II. világháború. 1944 októberében az egyetemről hurcolták el az Urál vidékére, ahonnan csak halálhíre érkezett haza. Korai halála véget vetett nagyígéretű tudományos munkásságának. Életében mindössze három műve jelent meg nyomtatásban, mindhárom Erdély, illetve Udvarhelyszék népi kultúrájának egy-egy szegmensét mutatja be. 1940-ben Palotay Gertrúddal és Szabó I. Attila nyelvészprofeszorral közösen vizsgálják a Néprajzi Múzeum erdélyi vonatkozású textíliáit, közös tanulmányt jelentetnek meg a Néprajzi Értesítőben a Néprajzi Múzeum Erdélyi vászonhímzéses anyaga címmel. 1941-ben Kolozsváron publikálták a Pele és mókusfogás Varságon című munkáját. 1942-ben adta ki doktori értekezését Udvarhelyszéki famesterségek címmel.